Hargita Megye Tanácsa alintézményeként működő fejlesztési ügynökség

 

Vállalkozóbarát Hargita megye

A program célja, hogy a köz- és magánszféra, illetve a gazdasági élet többi szereplője közti kapcsolatot erősítse. Ennek érdekében az Ügynökség gazdasági fórumokat szervez a vállalkozóknak, polgármestereknek, közintézményeknek, a közbirtokosságok képviselőinek, ahol alkalom nyílik arra, hogy a más régiókban, más országokban bevált jó gyakorlatokat megosszák, majd gyakorlatba ültessék a későbbiekben.

A vállalkozóbarát Hargita megye elnevezésű program tehát egy olyan kedvező klíma megteremtésére irányul, ahol a köz- és magánszféra együttműködése, illetve egy mindkét irányban jól működő információáramlás megteremtése által a vállalkozók problémáit, nehézségeit gyorsabban és hatékonyabban lehet orvosolni, illetve a bürokrácia csökkentésével és a rendszer átláthatóságának növelésével hatékonyabbá válhat az ügyintézés.

Az Ügynökség közvetítő szerepe révén hozzájárul a hatékony együttműködés útjába álló akadályokat próbálja felszámolni, a találkozások során azonosított problémákat kiértékeli, javaslatokat tesz az érintett intézmények felé, és lehetőségeihez mérten segít a nehézségek felszámolásában.

Program felelos: 

Itthon is van jövő – minden, ami Start-Up Nation címmel szervezett gazdasági konferenciát december 3-án a Hargita Megye Tanácsának alintézményeként működő Hargita Megye Fejlesztési Ügynöksége.

Cilip Árpád, az ügynökség igazgatója kifejtette, a Start-Up Nation egy Európa szinten is egyedülálló lehetőség a friss vállalkozók számára, ezért is tartották fontosnak, hogy a Hargita megyei fiatalok is széleskörű tájékoztatásban részesüljenek a pályázatot illetően.

Kép: 
Az esemény dátuma : 
szerda, november 28, 2018 - 11:00
Cím: 
Taploca u. 20 sz.

2018. november 28.-án a „Vállalkozóbarát Hargita megye” című program keretében Hargita Megye Fejlesztési Ügynöksége osztályfőnöki óra látogatást szervez a „Kós Károly” Szakközépiskola három szakiskolai osztályában.

Az esemény dátuma : 
kedd, december 4, 2018 - 11:00
Cím: 
Szabadság tér, 5 sz.

Hargita Megye Fejlesztési Ügynöksége 2018. december 3.-án, hétfőn, 11 órától "Start-up Nation 2018 program" témájú gazdasági fórumot szervez.
Minden kedves, vállalkozószellemű érdeklődőt szeretettel várunk!

Az esemény dátuma : 
hétfő, október 29, 2018 - 12:00
Cím: 
Taploca utca

2018. október 29.-én, hétfőn osztályfőnöki óralátogatásra kerül sor a "Venzcel József" Szakközépiskolában. A karrier nap keretében nagy tapasztalattal rendelkező erdész és famegmunkálásban jártas előadókat hívtunk.

Hargita Megye Fejlesztési Ügynöksége „Vállalkozóbarát Hargita megye” programjának keretében ma rendhagyó osztályfőnöki órán vett részt a Kós Károly Szakközépiskola közel 80 tanulója. Az osztályfőnöki órát ezúttal Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsa elnöke, Bajkó Tibor, az Arbor Vállalkozói Szövetség elnöke, Virág Zsuzsanna, a Hargita Megyei Munkaerő-Elhelyező Ügynökség munkatársa, Albert Sándor, Csíkszereda Polgármesteri Hivatalának főépítésze, Szabó Zsuzsánna, az Ing Service építővállalat képviselője, valamint Cilip Árpád Hargita Megye Fejlesztési Ügynöksége igazgatója tartotta.

Kép: 
Az esemény dátuma : 
péntek, október 5, 2018 - 10:00
Cím: 
Taploca u. 20 sz.

Hargita Megye Fejlesztési Ügynöksége „Vállalkozóbarát Hargita megye” programjának keretében 2018. október 5.-én osztályfőnöki óralátogatást szervez. Az esemény célja, hogy a köz- és magánszféra közötti kommunikációt megkönnyítse, valamint, hogy a diákok tapasztalt szakemberektől hallhassák az építészetben, mint szakmában rejlő buktatókat és lehetőségeket.

Hargita Megye Fejlesztési Ügynökég részéről Király Szabolcs az “Itthon vagy külföldön? Vállalkozó vagy alkalmazott lenni?” című előadás keretében ismertette, hogy a mostani fiataloknak - akik a munkaerő piac jelentős részét teszik ki majd a jövőben - milyen jövőbeli elképzeléseik vannak a munkavállalást illetően.

Két felmérés is ismertetésre került.

Kép: 
Az esemény dátuma : 
péntek, szeptember 28, 2018 - 12:00
Cím: 
Hargita Business Center

A szeptember 28-án, pénteken Székelyudvarhelyen - E-Cool projekt keretében - kerül megrendezésre az I. Helyi Érintett találkozó.

Oldalak