Hargita Megye Tanácsa alintézményeként működő fejlesztési ügynökség

Pályázati kerekasztal

A Pályázati kerekasztal elnevezésű program fő célkitűzése, hogy segítséget nyújtson a helyi vállalkozóknak és a közintézményeknek abban, hogy minél több vissza nem térítendő támogatást tudjanak lehívni.

Ennek érdekében az Ügynökség megfelelő keretet szeretne teremteni arra, hogy a helyi vállalkozók, illetve a közintézmények képviselői találkozhassanak azon intézmények képviselőivel, amelyek pályázatokat hirdetnek meg, illetve a meghívottak között szerepelnének olyan közintézmények és cégek képviselői is, akik már sikeresen pályáztak, és be tudnak számolni a tapasztalataikról.

A találkozások során a pályázás menetéről, a pályázati dosszié összeállításáról, pályázási feltételekről szerezhetnek hasznos információkat a résztvevők, ugyanakkor tanulhatnak azoknak a tapasztalataiból, akik már végigjárták a pályázás útját.

Szintén a Pályázati kerekasztal program keretén belül történik a különböző gazdasági-szociális vonatkozású adatok feltöltése a data.investinhargita. ro oldalra annak érdekében, hogy a későbbiekben ezek rendelkezésre álljanak minden érdeklődő számára, ha a pályázatok megírásához, különböző stratégiák, tanulmányok összeállításához szükségük lenne ezekre az adatokra.

Mindezen tevékenységek végső célja, hogy növekedjen a vállalkozások és közintézmények által leadott sikeres pályázatok száma.

Program felelos: 
Date of event: 
csütörtök, június 23, 2016 - 12:00
Address: 
Szentimre utca 18. szám, Gondűző szálloda és étterem
Előadók:
  • Lőrinczi Margit - a Központi Regionális Fejlesztési Ügynökség Hargita Megyei Irodájának irodavezetője
  • Fancsali Kálmán - a Kis- És Középvállalkozások Pályázatait és Programjait Levezető Ügynökség (AIPPIMM) Hargita Megyei Információs és Tanácsadói Irodájának munkatársa
Pályázatok:
  • Mikrovállalkozások versenyképességének javítása
  • Fiatalok vállalkozási ismereteinek fejlesztését és finanszírozáshoz való hozzáférésének könnyítését támogató program
  • A termékek üzleti értékesítését és a piaci szolgáltatások fejlesztését és korszerűsítését támogató program
  • Mikrovállalkozások kezdő vállalkozók általi létrehozását és fejlesztését ösztönző program
  • Nemzeti, több éves kisiparosítási program
  • A vidéki kis- és középvállalkozások létrehozását és fejlesztését támogató nemzeti, több éves program
Date of event: 
kedd, június 21, 2016 - 14:00
Address: 
Sláger Center, első emelet - tárgyalóterem

kedd, június 21, 2016 - 10:00
Address: 
Szabadság tér 5. szám, Megyeháza, földszint, 13-as terem)

Oldalak