Október 30-án tíz, kis “szakemberekből” álló csoport mérete össze tudását a pályaorientációs szakmai vetélkedő keretében, ahol bemutatták a községük látványosságait, illetve egy az általuk választott mezőgazdasági vállalkozást. A Betlehem Gábor Alapkezelő Zrt által finanszírozott esemény célja az volt, hogy a gyerekek betekintést nyerhessenek a különböző szakágakba, többek között a mezőgazdasági és turisztikai ágazatokba. A vetélkedő keretében négy iskolából tíz, három fős csoport mérte össze tudását és mutatta be munkáját. A csíkszentkirályi „Vitos Mózes” Általános Iskolából egy csapat jelentkezett a vetélkedőre, a csíkszentsimoni „Endes József” Általános Iskolából három csapat vett részt a vetélkedőn, a csíkbánkfalvi „Márton Ferenc” Általános Iskolából két csapat és a csíkszentmártoni „Tivai Nagy Imre” Szakközépiskolából három csapat mutatta be elkészített munkáját a vetélkedőn.
A diákok munkáját - a szervezők által összeállított pontozási rendszer alapján - értékelte a négy fős zsűri csapat. A „Tivai Nagy Imre” Szakközépiskola igazgatója Vízi István elmondta, hogy öröm számára, hogy intézményükben kerül megrendezésre a vetélkedő és fontosnak találja, hogy már V-VIII osztályban lehetőségük van a gyerekeknek, hogy kimozdulva a megszokott környezetükből különböző vetélkedők keretében ismerhessék meg egymást, mutathassák be munkáikat.
Kedves Mónika, szakoktatásért felelős tanfelügyelő, a Hargita Megyei Tanfelügyelőség részéről kihangsúlyozta, hogy jó látni, hogy már V-VIII-as diákok számára van lehetőség, hogy szakmai pályaorientációs vetélkedők keretében mutathassák meg ügyességüket, ezzel is hozzájárulva a kisdiákok pályaorientációjához.
Barta Dalma, a Hargita Megyei Nevelési Tanácsadó és Erőforrás Központ részéről kiemelte értékelésében, hogy minden kis diák ügyes volt, illetve jó látni, hogy szorgalmason, teljes hozzáállással vették a feladatot és mindenki nagyon ügyesen megoldotta.
Király Szabolcs, a Hargita Megyei Fejlesztési Ügynökség részéről elmondta, hogy fontos és kiemelt szerepe van a Hargita megyei kisdiákok számára szervezett pályaorientációs tevékenységnek és szükséges, hogy belekóstolhassanak, megismerhessenek különböző szakmákat. Ezzel is hozzájárulva, hogy a diákok már kiskorukban szakmát tudjanak választani. Továbbá kiemelte, hogy jó látni, hogy ilyen sok kis ügyes diák színesíti a Hargita megyét, és jó látni, hogy a „Tivai Nagy Imre” Szakközépiskola a lehetőségeihez mérten nagyon sok iskolán kívüli színes eseménnyel járul hozzá, hogy a diákok különböző szakmákba betekintést nyerhessenek.
A vetélkedő során a kis diák-csoportok igyekeztek színvonalasan, szakmailag felkészülve bemutatni a településük látványosságait, illetve olyan mezőgazdasági vállalkozásokat, amelyek a településükön fejtik ki tevékenységüket és a fiatal diákok körében ismertek. Így, kreatívnál, kreatívabb bemutatók keretében tartották meg bemutatójukat a kisdiákok.