Hargita Megye Tanácsa alintézményeként működő fejlesztési ügynökség

 

Első vállalkozás

Az Első vállalkozás nevű program végső célkitűzése, hogy növekedjen a fiatalok által nyitott cégek száma a megyében. Az Ügynökség úgy próbál ehhez hozzájárulni, hogy a programba foglalt tevékenységek által növeli a vállalkozószellemet a fiatalok körében, és népszerűsíti azokat az intézkedéseket, amelyek közvetett módon hozzájárulhatnak a vállalkozások számának növekedéséhez (pl. inkubátorházak létrehozásának népszerűsítése).

Ezen intézkedések hatására, azzal, hogy a fiatalok saját céget alapítanak, csökkenhet az elvándorlás mértéke is.

A program keretén belül az Ügynökég képviselői felkeresik a végzős fiatalokat, felmérik a jövőre vonatkozó elképzeléseiket, meghívnak az osztályfőnöki órákra olyan sikeres vállalkozókat, akik követendő példaként állíthatók a fiatalok elé, gyárlátogatások szervezésében vesznek részt, ahol a diákok végigkövethetik a gyártási folyamatot, kipróbálhatják az egyes munkatevékenységeket. A megye középiskoláinak, szakiskoláinak végzőseitől adatokat gyűjtenek, majd az eredmények felkerülnek az Ügynökség weboldalára, és utólag felhasználhatók a fiatalok munkaerőpiacon való elhelyezkedését segítő programok kidolgozása során.

Program felelos: 
Date of event: 
szerda, február 15, 2017 - 11:00
Address: 
537205 Bögöz, 229. szám

Gyárlátogatás a Hausdorf Step Kft.-nél

Date of event: 
szerda, március 8, 2017 - 08:52
Address: 
Szabadság tér 5. szám

Merj vállalkozni címmel tájékoztató anyagot állított össze Hargita Megye Fejlesztési Ügynöksége, amely segítséget nyújt a vállalkozni vágyó fiataloknak az elindulásban.

Merj vállalkozni címmel tájékoztató anyagot állított össze Hargita Megye Fejlesztési Ügynöksége, amely segítséget nyújt a vállalkozni vágyó fiataloknak az elindulásban. A kalauz elkészítését a fejlesztési ügynökség által a fiatalok körében végzett felmérés eredménye motiválta, amely szerint a végzős diákok több mint fele szeretne a jövőben vállalkozást indítani. A tájékoztató összeállításánál a vállalkozásindítás legfontosabb lépéseire, eljárásaira fókuszáltak, elsősorban a fiatal kezdő vállalkozóknak szól, de természetesen bárki találhat benne számára hasznos információt.

Image: 

Év elején még tervekről, az év vége felé viszont már eredményekről beszélhetünk a Hargita megyei szakoktatás terén. A legutóbbi lépés: Hargita Megye Tanácsa a december 6.-i rendkívüli ülésén jelentős összegeket osztott le szakközépiskoláknak, emellett after-school programra is utalt ki támogatást. A vállalkozók értékelik, hogy a megyei tanács és a fejlesztési ügynöksége nem csupán beszél róla, hanem tesz is a szakoktatásért.

Image: 

Osztályfőnöki órára látogatott Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke november 17.-én, csütörtökön: a csíkszeredai Kós Károly Szakközépiskola építész, formatervező és műszaki rajz szakos tizenkettedikes diákjaitól érdeklődött a jövőbeli terveiket illetően, valamint arról, hogy miben kellene a megyei tanács segítsen. A látogatás az Első vállalkozás elnevezésű program része, amelyet Hargita Megye Tanácsa és alintézménye, Hargita Megye Fejlesztési Ügynöksége indított az iskolákban a vállalkozói szellem népszerűsítése céljával.

Image: 
Date of event: 
csütörtök, november 17, 2016 - 13:00
Address: 
Kós Károly Szakközépiskola

Osztályfőnöki órára látogat Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke és Barabás Csaba, Hargita Megye Fejlesztési Ügynökség igazgatója november 17-én, 13:00 órától.

Mit tennének a Hargita megyei végzős fiatalok az érettségi után, illetve hol látják magukat tíz év múlva - erről készített felmérést Hargita Megye Tanácsának alintézményeként működő  fejlesztési ügynökség. Az eredményeket november 10.-én a csíkszeredai megyeházán tartott sajtótájékoztatón ismertette Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, Barabás Csaba, a fejlesztési ügynökség igazgatója és Rátz István megyei tanácsos, Hargita Megye Tanácsa ifjúsági és sportbizottságának elnöke.

Image: 
Date of event: 
csütörtök, november 10, 2016 - 09:00
Address: 
Hargita Megye Tanácsa, Szabadság tér 5. szám, 19-es terem

A Hargita megyei XII. osztályosok a kivándorlást vagy az itthon maradást tervezik? Erről készített felmérést a Hargita Megye Tanácsa alintézményeként működő fejlesztési ügynökség.

Közintézményi könyvelők képzése - ez volt a témája annak a megbeszélésnek, melyet szeptember 8.-án, csütörtökön tartottak a megyeházán. A gyűlés kiindulópontjaként az a probléma szolgált, hogy megyénkben több közintézménynél is nehézséget jelent a könyvelők hiánya, nincs erre a könyvelési típusra felkészítő képzés a helyi felsőoktatási intézményben.

Image: 
Date of event: 
csütörtök, szeptember 8, 2016 - 11:00
Address: 
Hargita Megye Tanácsa, Szabadság tér 5. szám, 15-ös iroda

Megbeszélés közintézményi könyvelés témában.

Oldalak